Tudásháló

Takácsné Kocsis Anikó: Az olvasóvá nevelésről

Valóban közhelyszerűvé vált a megállapítás: „egyre kevesebbet olvasunk”.

Még elkeserítőbb a helyzet, ha a fiatalabb korosztályt, a gyermekeket, az iskolába járó tanköteles diákokat vizsgáljuk: csak nagyon kevesen vannak köztük olyanok, akik hetente legalább egyszer könyvet vesznek a kezükbe tudásuk gyarapítására, bővítésére (nem tankönyvről van szó), míg a kamaszkorúak tekintetében már az is örvendetesnek tekinthető, ha (az általános iskolában csupán évi egy, legfeljebb kettő) a kötelező olvasmánnyal megismerkednek.  A problémát a tankönyvírók, szerkesztők is észlelték:  a kötelező olvasmányok - munkájuk nyomán több esetben is - a projektmódszer segítségével dolgozhatók fel a tanórákon. 

Az olvasás nélküli létezés beláthatatlan következményeket hordoz magában: a következő generációk kulturális érzékenysége eltompulhat, a közízlés színvonala csökkenhet, nem leszünk képesek megkülönböztetni az igazi értéket a semmilyen mondanivalóval nem rendelkező, csak a tömegigények kielégítésére szolgáló fércművektől.

A probléma hatalmas, de burjánzása talán nem megállíthatatlan. Irodalomtörténészek, írók, pedagógusok és egyéb – a jövő nemzedékéért felelősséget érző – szakemberek keresik a megoldási lehetőségeket folyamatosan. Természetesen nem egységesen gondolkodnak ők sem a témáról, többfajta elképzelés született az évek során.

Az egyik ezek közül azt tartalmazza, hogy a széles körben kedvelt, népszerű irodalmi alkotások megismertetése a diákokkal jelenthetne egyfajta megoldást az olvasás presztízsének (és ezzel együtt hasznosságának) visszaállítására. Nyilvánvalóan az előbb említett körből is csak a magasabb színvonalú, megfogható kulturális minőséget képviselő művek jöhetnek szóba. Ez a kérdéskör az elmúlt évtizedben különösen aktuális volt a különböző világsikert arató, több százmillió eladott példánnyal rendelkező ifjúsági regénysorozatok (pl. Harry Potter, Alkonyat) kapcsán.

Vannak olyan vélemények, amelyek a világháló használatát, a böngészést is üdvözlik, hiszen ahhoz is elengedhetetlen az olvasás. Természetesen ez tagadhatatlan, de a klasszikus műveltséghez vajmi kevés köze van (tekintsünk most el az e-booktól és a tudományos érdeklődést célzó olvasástól).

Ugyanakkor az olvasás megszerettetését nem lehet és nem is szabad csupán a fiataloknál megjelenő problémaként kezelni. Kikerülhet valaki az iskolából úgy, hogy önszántából soha semmilyen regényt, könyvet nem fog már életében elolvasni – nem beszélve itt a funkcionális analfabéták népes táboráról és itt nem kifejtve az ezzel járó társadalmi és személyes hátrányokat, sőt veszélyeket. A jó szándékú és szociálisan érzékeny, társadalmi felelősségérzéssel bíró személyeknek, pedagógusoknak és az államnak is kötelessége, hogy a fent említett hozzáállást az olvasáshoz a minimumra szorítsa. Jó terep erre az iskolai oktatás, az irodalom népszerűsítése, támogatása. Ezek sajnos nem működnek a szülői ház pozitív példamutatása nélkül; ennek hiányában az oktatás – bár  a leginkább befolyásoló tényezők közé tartozik -  az olvasóvá nevelést egyedül  nem oldhatja meg.

A népszerű irodalomnak nagyobb teret engedő felfogással szemben többen megfogalmazták kétségeiket, pl. Veres András (http://www.magyartanarok.freeweb.hu/Veres_A_Kritika.html).

Ők a humanista-klasszicista ideológiának megfelelően kizárólag remekműveket tanítanának, mint ahogy az Mária Terézia, de legkésőbb Eötvös József korában történt. Véleményük szerint a világ- és a nemzeti irodalom alapműveinek megkérdőjelezhetetlen szerepük van a népművelésben, így semmiféle „bestsellerek” nem vehetik azt el tőlük. Az olvasó, a tanuló a művészet elismert nagyságaival, köztiszteletben álló, megbecsülésnek örvendő alkotókkal és műveikkel ismerkedhet meg, melyek örökérvényű, soha el nem avuló értékeket, tanulságokat hordoznak; ez sajnos az ún. népszerű regényekről nem mindig mondható el.

Az adott korra jellemző, magas művészi szintű, megformáltságú irodalmi nyelvezet további előnyt jelent a „magasabb kultúrával” való találkozásra, elmélyedésre.

Az igényes lektűrök, a közkedvelt alkotások védelmezői általában éppen ezt az utolsó pozitívumot kritizálják leginkább: úgy gondolják, hogy a pontos, finom, esztétikai igényű mondatalkotás, szóhasználat a mai kor befogadójának- különösen az ifjúságnak- már nehézkes, gátolja a gördülékeny olvasást és a szöveg értelmezését.  A nagy terjedelem szintén elriasztó erővel hat, hiszen számos középiskolásnak már egy négy-öt oldalas novella önálló feldolgozása is gondot okoz, nem szólva az 1000-1500 oldalas nagyregényekről. A több szálon futó, számos szereplőt mozgató, nagy idő- és térbeli távolságokat átfogó, esetleg fontos lélektani, belső történéseket részletesen ábrázoló művek bonyolultsága, nehezen követhetősége újabb negatívumként jelentkezhet. Ráadásul előfordulhat, hogy a szereplők gondolkodásmódja, vívódásai, döntési helyzeteik és kényszereik már távol állnak a XXI. század emberétől, így ez szintén a pozitív olvasásélmény megszületését hátráltathatja.

A fentiekkel ellentétben a népszerű irodalom világos, közérthető nyelvezettel dolgozik, sokszor (főleg az ifjúsági művek esetében) a köznyelv vagy az ifjúsági nyelv stílusában íródik az egész szöveg. Terjedelmük általában rövidebb, ritkán érik el a 3-400 oldalt. A cselekményelem kevesebb, gyakran egy szálon fut csupán. Ezek a tényezők megkönnyítik a befogadást. Mivel többnyire a jelenben vagy a közelmúltban zajlik történetük, az alkotások fő-és mellékalakjainak érzelmi világa, lelkülete, ideológiája, az általuk képviselt eszmék valószínűleg jobban átérezhetők, mint az egy-két évszázaddal ezelőtt született regényekéi.

Ennek az álláspontnak is van létjogosultsága. Én úgy vélem, a komolyabb minőséget képviselő, mégis könnyedebb hangvételű és stílusú művek megismerése ( természetesen szigorúan a klasszikus műveltséghez tartozó művek megtanítása mellett) nagymértékben elősegítheti az irodalom megszerettetését.  Vegyük például az Odüsszeiát! Homérosz alkotása az egyetemes emberi kultúra megkerülhetetlen része, a világirodalom egyik első megkérdőjelezhetetlen ékköve. Ugyanakkor nem tagadhatjuk, hogy nyelvezete, szóhasználata – fejet hajtva kétségtelen és egyértelmű szépsége előtt – megnehezíti a befogadást.

 A másik  oldalhoz –tehát a könnyebb befogadáshoz tartozó művek köréhez -  tartozónak érzem a klasszikus művek közül pl. Voltaire Candide avagy az optimizmus c. kisregényét. Ebben az alkotásban minden megtalálható, ami elnyerheti egy középiskolás tetszését és elvezethet az irodalom megszeretéséhez: fordulatos cselekmény, megfelelő mennyiségű humor, olyan típusú főhős, akivel könnyen lehet azonosulni, idegen országok, egzotikus tájak, rövid fejezetek. Persze a 16 év körüli korosztályt már nehezebb rábírni az olvasásra, de a Candide remek lehetőségeket nyújt erre.

Az oktatott  irodalmi kánonban az ehhez hasonló művek kisebbségben vannak, ezért látnám előnyösnek a népszerű  vagy – akár a napjainkban ( hiszen sok klasszikus a saját korában ennek számított) a „ponyva” kategóriába sorolt - elismertté vált írók műveinek megismertetését. A teljesség igénye nélkül, csak jelzésértékűen utalva Mark Twain, Rejtő Jenő, Agatha Christie, Ed McBain, Ken Follett műveire.

 Az olvasást közelebb hozni a gyerekekhez, a fiatalokhoz volt a célja a Klasszikusok könnyedén c. sorozatnak. A lerövidített és az átírt eredeti szövegektől várják az olvasás megkedvelését. Sokunk nem ért ezzel egyet, mert valahogy pont az vész el a művekből, aminek „klasszikusságukat” köszönhetik. ( Ennek kifejtése egy másik dolgozat témája lehetne.)

Intézmények bemutatkozása

Hírlevél

Iratkozz fel Te is, hogy értesülj legújabb híreinkről és eseményeinkről!

Kapcsolat

A honlap működésével kapcsolatos információt az alábbi elérhetőségeken kérhetsz:

  • Telefon: 06/42-508-720


Ön itt van: Főoldal Hírek Takácsné Kocsis Anikó: Az olvasóvá nevelésről